Balatonfüred a Balaton északi partján, lankás dombok által körülölelt 13.500 lakosú kisváros. Az idegen utazó bárhogyan is közelíti meg Balatonfüredet - vasúton, országúton, vízen -, a városba érve azonnal megérzi a múlt és a jelen harmonikus ötvözetét. Először a földrajzi táj kelti fel érdeklődését: északról a szelíd hegyek, délről a tó öleli át a várost, mely évszázadok óta sugározza a fenséges pannon derűt. Ősi, már a római korban is lakott település, ahol lépten-nyomon a múlt emlékeibe botlik a látogató. Ősi lakónegyedek, régi épületek, templomok, hangulatos szőlőskertek, parkok, vén fák üzennek a ma emberének.

Nevét először 1211-ben a tihanyi apátság birtokösszeírásában említik. A mai Füred területén a középkorban több település létezett. Elsősorban a máig is folyamatosan tovább élő - de fontosabb szerepet csak a reformkor óta játszó - Füred. (A település neve a közhiedelemmel ellentétben nem a fürdő, fürödni szóból ered, hanem jelentése: fürjes hely.) Tőle nyugatra Papsoka - a XIV. századtól Siskének nevezik - helyezkedett el, mely rövidesen összeolvadt Füreddel. Füredtől északra a Kéki-völgy napjainkig megőrizte az egykor Kék falu nevét. (Az 1211-es tihanyi apátsági birtokösszeíró levél említi mint egyházi birtokot, az egész völgy az apátságé volt. A török elleni harcok során elnéptelenedett, elpusztult, csak a neve maradt fenn. Neve arra utalhat, hogy a környéken sok kék szín lehetett, kökény illetve ibolya. Ma a Kéki-völgy, Kéki-forrás, Kéki-dűlő, Kéki-patak őrzi a "Kék" helynevet.)

A ma Füred északkeleti részét képező Arács 1954-ig önálló község volt. Az Arácstól délkeletre fekvő Magyaré települést a középkor végére felszívta Arács.

Füred lakóinak és vendégeinek életformáját, magatartását mindenkor alapvetően meghatározta a történeti hagyomány. Idegenforgalma századokra nyúlik vissza és miután a füredi savanyúvizet gyógyvízzé illetve gyógyforrássá nyilvánították 1971-ben gyógyüdülőváros lett, 1987-től a Szőlő és a Bor Nemzetközi városa.